X. Márton-napi Országos Makett Kiállítás és Vásár

Kedves Makettezők, Érdeklődők, Barátaink!

Dátuma: 2023.11.18-19.

HELYSZÍN: BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1038 BUDAPEST, CSOBÁNKA TÉR 5.

Tisztelt Látogató, kedves Makettező!

Immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Márton napi makettkiállítás. Az idén is szeretettel várjuk a makettezés híveit, minden kedves érdeklődőt és természetesen barátainkat, ismerőseinket. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve a közönség szavazatai alapján kerül sor a kiállított munkák értékelésére, díjazására. Amit szeretnénk megtartani, az a remek hangulat, ami eddig is jellemzője volt a kiállításnak! A makettkiállítást börze egészíti ki, melyen gazdag választékban lehet maketteket és a makett építéshez szükséges szerszámokat, kiegészítőket vásárolni. Látogatóink között az idén is értékes utazási nyereményeket – utalványokat sorsolunk ki. A legszebb makettek készítőit oklevelekkel, makettekkel és repülőnapra szóló utazásokkal díjazzuk. A rendezvényhez ideális helyszínt biztosít a BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ színháztermével, klubszobáival, előcsarnokaival.

Díszvendégeink és előadóink:

2023.11.18., szombat

13:00-kor Magó Károly „Ék és Kereszt” című könyvének bemutatója

14:30-kor a GOforGO Utazási iroda, 2024 júliusára meghirdetett „U.S.Air Tour II.” című programjának ismertetője – Forgó Imre

15:00-kor Zainkó Géza repüléstörténet kutató előadása: 50 éve állt forgalomba a MALÉV-nél a TU-154-es, szakértő vendégek: Horváth Sándor és Albrecht Zsolt egykori TU-154-es kapitányok

Mindkét napi programok:

  • „István vára” – Szűcs István, gyermekfoglalkozások
  • Látvány makettezés: Vadász István és Varjasi András avatja be az érdeklődőket a makettezés alapjaiba
  • RC tank bemutató
  • Katapult ülések bemutatása – Szekeres Gábor

A rendezvény támogatói:

Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Mosonmagyaróvári Makett Klub és Egyesület, Repülés Baráti Kör Budapest, Magyar Repüléstörténeti Társaság

Látogatói információk:

A kiállítás nyitva:   2023.11.18-án 10-17

                                2023.11.19-én 10-15

Belépő díj/nap: 1000 Ft/felnőtt, 800 Ft/gyerek, 3000 Ft/család (2 felnőtt+2 gyerek)

A látogatók a belépőjegy mellé egy szavazólapot és egy nyeremény lapot kapnak.

A nyeremény lapot, ha kitöltve bedobják az NYEREMÉNY dobozba (vasárnap 12 óráig.), sorsoláson vehetnek részt.  A vasárnapi sorsoláson – a GOforGO Utazási Iroda szervezésében – 2023 Adventi, illetve tavaszi utazást sorsolunk ki.

A szavazólapot kérjük értelem szerűen kitölteni és voksukat, az Önöknek legjobban tetsző 3 legszebb makettre, a „SZAVAZÓ LAP” dobozba bedobni szíveskedjenek,
vasárnap 12 óráig.

eredményhirdetés és sorsolás: vasárnap 14 órakor

Kiállítói információ:

Munkáikat kiállító makettezők részére nevezési díj nincs!

A makettek kiállítására a Közösségi Ház színháztermében kerül sor, 20 db 80 x 160 cm-es asztalon.

A makettek elhelyezésének ideje: 2023.11.17. péntek este 18:00-tól 20 óráig

vagy/és 2023.11.18. szombat reggel 7:30-9:30 között,

a kiállítás bontása vasárnap 2023.11.19.-án 15:00 – től!

A kiállítható makettekkel kapcsolatban megkötés sem témájában, sem korosztály szerint nincs. Minden téma – repülőgép, harcjármű, hajó, figura, sci-fi, autó, stb. – mely belefér a makettezés fogalomkörébe kiállítható! (Kivéve, a jó ízlést vagy kegyeletet sértő maketteket, tárgyakat.)

KIEMELT TÉMÁK

„KÖZPONTI KIÁLLITÁS” : 50 éve a MALÉV szolgálatában: TU 154

 „RETRO SZALON” ide várunk minden olyan művet, makettet, mely min. 20 éve vagy régebben készült.

 „István vára és középkori falu” – Szűcs István munkái

Akik árusítani szeretnének a rendezvényen:

Az árusító asztalok az előcsarnokban kerülnek elhelyezésre.

Idén asztal bérleti díj nincs! Mindössze annyit kérünk Tőletek, hogy a lehetőségeitekhez és a forgalmatokhoz képest értékeljetek egy munkát a kiállított makettek közül és díjazzátok azt valami csekély felajánlással, egy-egy kis makettel vagy egyéb külön díjjal!

A rendezvény ideje alatt, kiállítóink és árusaink részére külön klubszoba áll rendelkezésre, ásványvízzel, kávéval, csomagelhelyezési lehetőséggel.

Várjuk kiállítók és árusok jelentkezését!